Ne feledje el az uszodatechnikát se!Szponzorált tartalom |
Akik pénzt adnak ki egy olyan medencéért, mely aztán az otthonuk (a kertük) egyik éke lesz, azoknak arra is ildomos odafigyelniük, hogy a medence megvételével még nem érnek véget a vásárlási kötelezettségek! Egy medence ugyanis önmagában nem több, mint félkarú óriás, ami mellé még bizony oda kell pakolni a kellő uszodatechnikát is ahhoz, hogy a medence valóban be tudja tölteni a szerepét. Mert tegyük fel, hogy vásárolunk egy csővázas medencét. Végre áll az udvarunkban egy vízzel teli medence, amiben mind a család, mind mi örömünket leljük. Igen ám, de ha nem párosítjuk ehhez azt az uszodatechnikát, melyet a medencénk (és lássuk be, mi magunk is) megérdemlünk, akkor megette a fene az egészet. Mert létra nélkül bizony minden egyes esetben úgy kell beesnünk majd a vízbe. És ez még a legkevésbé kellemetlen dolog lesz, hiszen ha nincs medence szűrő a medencénk mellett, akkor olyan hamar koszossá válik a víz, hogy győzzük majd vízszámlával a lubickolást! Sőt, ha nincs medence takaró fóliánk se, akkor reggel már halászhatjuk is ki a vízből azokat a bogarakat, leveleket, kismacskákat a vízből, amiknek semmi keresnivalójuk nem lesz a medencénkben. Mindezt azért, mert az uszodatechnikát elhanyagoltuk, elsumákoltuk.